Nincs még egy olyan eszme, amely az elmúlt évszázadokban erőteljesebben meghatározta volna történelmünket, mint a szabadság. Értelmezése persze koronként más és más volt. Hol a megszálló hatalommal szembeni lázadás, hol a polgári átalakulásért folytatott küzdelem jelszavaként használták, de mindvégig érte küzdöttek, akik küzdöttek.
Jó húsz évvel ezelőtt a történelem urának kegyelméből lehetőséget kaptunk arra, hogy végre beteljesítsük sok-sok nemzedék közös akaratát. Az eredmény azonban felemásra sikeredett: hétköznapjainkban a szabadság van is, meg nincs is. De akarjuk-e igazán? Fontos-e még egyáltalán? Ismerjük-e a természetét és tudunk-e élni vele?
Ahogyan az élet nem lehetséges levegő és víz nélkül, úgy a modern nyugati társadalom se létezhet a szabadság mindennapos gyakorlata nélkül. De ahogyan gátlás nélkül szennyezzük természeti környezetünket, ugyanúgy bánunk legalapvetőbb eszmei értékünkkel, a szabadsággal is: semmibe vesszük, elhanyagoljuk, sőt lejáratjuk azt. És ez nemcsak a politikusok felelőssége, hanem a maga posztján mindenkié.
Március idusán másról sem szónokolnak, mint a szabadságról. Itt az ideje, hogy ne csak beszéljünk róla.
